Törökbálint
   
Köszönjük Törökbálint Város önkormányzatának támogatását!
Várjuk hölgyek, urak, fiatalok (18 év felett), vállalkozók, nyugdíjasok jelentkezését!

Bemutatjuk önnek a Városőrség működését, céljait

   2012. február 8. | Súlyos balesetet akadályoztunk meg!
2012. január 29-én 21:20 órakor Törökbálint, Annahegyen járőrözött Kovács Zsolt és Barta Károly városőr. A Virágos utcánál lévő felüljáróról arra lettek, figyelmesek, hogy alattuk lévő M-O út külső forgalmi sávjában áll egy Trabant szgk. kivilágítatlanul, és mögötte egy alak igyekszik a sötétben feléje tartó kamionokat elterelni.

A városőreink felmérték a helyzet komolyságát, és az OMV benzinkút mellett húzódó szervizúton a helyszínre siettek. A műszaki hibás szgk. mögött elhelyezkedtek a szolgálati gépkocsival. Vészvillogóval, és egyéb rendelkezésükre álló eszközökkel, a biztonsági előírásokat betartva elterelték a forgalmat. Az időközben értesített rendőrség, és a közútfelügyelet rövidesen megérkezett. Együttes erővel sikerült biztonságos helyre vontatni a Trabantot, amelyről ezután kiderült, hogy egy német állampolgár vezette. Magyarországon vásárolta az autót oldtimer célra, és „saját lábán” akarta hazavinni. Miután lerobbant fogalma nem volt arról, hogy kitől kérjen segítséget.

Köszönettel tartozunk városőreink, akik éberségükkel egy beláthatatlan következményekkel járó szituációt sikeresen oldottak meg.


   2012. február 2. | TÁJÉKOZTATÁS
A városőrség szakmai vezetése a kapott információk alapján, tájékoztatja Törökbálint város lakosságát, valamint azokat a nem törökbálinti lakosokat, akik a hideg időt kihasználva sportolási vagy egyéb céllal a törökbálinti tó jegére terveztek programot, hogy pillanatnyilag a tó jege balesetveszélyes, mindenféle tevékenységre alkalmatlan. Ezért a tó jegére menni rendkívül balesetveszélyes, ezért szigorúan tilos! Megkérünk mindenkit, hogy saját érdekében tartsa be a fent említetteket.

Köszönettel a városőrség szakmai vezetése:
Ibrányi Miklós
Kalló Ferenc
Elnök: Géczy Krisztián


   2012. február 2. | TÁJÉKOZTATÁS!
Tisztelt városőr Kollégák, tisztelt törökbálinti Lakosok!

Tekintettel a tartósan nagy hidegre, valamint a várható hó helyzetre, a Törökbálinti Városőrség Polgárőr Egyesület szakmai vezetése megkéri a kollégákat és a helyi polgárokat, hogy fokozott figyelmet fordítsanak az utcákon egyedül ülő, fekvő, rosszullét jeleit mutató,  akár szemlátomást ittas honfitársainkra. Amennyiben ilyet tapasztalnak, értesítsék a mentőket, vagy a városőrség szakmai vezetőit.

Nagyon fontos továbbá, hogy a szokásosnál is nagyobb figyelemmel kísérjék egyedülálló, vagy idős szomszédjuk állapotát. Figyeljenek minden kis apró jelre, például: látták e a nap folyamán, ha nem gáztüzelés van, füstöl e a kémény, nincsenek e nyitott ablakok, ajtók, vagy nem szűrődnek ki a lakásból szokatlan hangok. Esetleg időnként csöngessenek be, amennyiben olyan a viszony, kérjenek kulcsot ezekre a hideg napokra, és naponta többször érdeklődjenek, nincs e szükség valamire.

Amennyiben problémát észlelnek, kérjük, értesítsék a városőrség szakmai vezetését, ők megteszik a szükséges intézkedéseket.
A szakmai vezetők telefonszáma meg található a városőrség honlapján, a városőrség által szétosztott hűtő mágneseken, valamint ennek a levélnek az alján.

Segítségüket köszönjük tisztelettel a Városőrség szakmai vezetői:
Ibrányi Miklós 06 2045 00510
Kalló Ferenc    06 20 4047 775
Elnök: Géczy Krisztián


   2011. október 10. | Meghívó Rendkívüli Közgyűlésre
2011. október 26., szerda, 18:30 MMMH Festetics Terem
Megjelenésedre feltétlenül számítunk!  bővebben


   2011. szeptember 28. | FELHÍVÁS!
Hazánk második gyermekhospice háza, a Tábitha ház Törökbálinton kapott lehetőséget a működésre.
Hiszem, hogy mi, az itt élő családok szeretnénk, és tudunk is segíteni.
Törökbálint Város önkormányzatának támogatásával létrejött egy levelezési lista, melyre azoknak  a családoknak az e-mail címét szeretnénk feltenni, akik úgy gondolják, hogy szívesen segítenék, ezt a csodálatot érdemlő munkát. Aki felkerül a listára, az folyamatos tájékoztatást kap arról, hogy adott időben mire van szükség, legyen az egy szál virág a vázába, egy tepsi házi sütemény, egy kedves mesekönyv, vagy a virágoskert felásása. A listán való szereplés semmiféle kötelezettséggel nem jár, viszont ezen a listán kizárólag a Szemem fénye alapítvány, illetve az általuk fenntartott Tábitha házzal kapcsolatos e-mailek szerepelhetnek.

Aki úgy gondolja, hogy szívesen részt vállalna a ház működtetésében, a benne lakók életminőségének javításában, és szeretne a levelezési lista tagja lenni, az kérem, írja meg ezt a  tabitha@torokbalint.hu címre.

 Természetesen, ha akad, aki a levelezési listára nem szeretne felkerülni, de  szeretné megkapni a listát az aktuálisan szükséges tárgyakról, eszközökről, erre is van lehetőség.

Szemem Fénye Alapítvány
Alapítvány honlapja
Köszönöm! Pintér Katalin | +36 20 445-27-23


   2011. szeptember 25. | Droglabor - kiemelkedő eredmény
2011. szeptember 1-én 23:00 órakor Fűrész János és Gentischer Lőrinc városőrünk teljesített szolgálatot Törökbálint területén. Városőreink a rendőrjárőrrel egyeztették az aznapi szolgálatot, amikor lakossági bejelentés érkezett, hogy Annahegy, Kertész utcában egy hétvégi háznál „gyanús mozgás van, mert azon a telken az ilyen éjszakai időszakban nem szoktak pakolni”.

Városőreink a rendőrjárőrrel közösen azonnal a helyszínre mentek, segítettek a helyszín biztosításában. A kérdéses hétvégi házban kettő személyt találtak. Az igazoltatás során a járőröknek feltűnt az erős vegyszer szag, valamint a házban látható fehér por, illetve egyéb laboratóriumi eszközök. A két személy érdemi választ nem tudott adni ott tartózkodásuk okára. A fenti körülmények miatt, bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elő lettek állítva a Budaörsi Rendőrkapitányságra.

A szakértői vizsgálat megállapította, hogy nagy mennyiségű szintetikus kábítószert készítettek a droglaborban. Az elvégzett nyomozati cselekmények során kiderült, hogy az elkövetői kör egy másik Annahegyi hétvégi házban korábban már foglalkozott indiai vadkender termesztéssel.

A témával a napokban az országos sajtó is foglalkozott.

Ezúton is kérünk minden városőrt, szimpatizánsainkat és támogatóinkat, hogy figyeljünk egymásra, és a szomszédainkra, mert a fent leírt nagyszerű eredmény is egy aprócska nem megszokott jelenség hatósági kivizsgálásából indult el. Viszont elgondolkodtató, hogy ez az „üzlet” a szemünk előtt, a szomszédságunkban fejlődött, nőtte ki magát és működött ezidáig.

Gratulálunk Városőreinknek! Reméljük, hogy a jövőben további nagy jelentőségű ügyekben is tudjuk szolgálni a törvénytisztelő polgárokat.

   2011. szeptember 3. | Családi Ismerkedési Nap
A Törökbálinti Városőrség Polgárőr Egyesület vezetősége ezúton köszöni meg a szeptember 3.-án megrendezett Városőrség ismerkedési napon végzett kiemelkedő és önzetlen munkátokat, mellyel jelentős mértékben hozzájárultatok a rendezvény sikeres lebonyolításához.
Köszönjük továbbá azoknak a kollégáknak a segítségét, akik adományaikkal (hús, sütemények, üdítők) segítették rendezvényünk kínálatának változatosságát.
Fotók:    Fotók

   2011. szeptember 1. | Tájékoztató - robogók eladása
A Törökbálinti Városőrség Polgárőr Egyesület elnöksége tájékoztatja a tisztelt tagságot, hogy a 2011.07.14.-én megtartott elnökségi ülésén a Városőrség tulajdonában lévő 2 db robogó eladásáról döntött. A döntést az elnökség egyhangúlag helybenhagyta.
Az eladás indoka, hogy a kezdeti nagyszámú jelentkezések ellenére a motorok használata igen kevés alkalommal valósult meg, viszont a két robogóra biztosításokat kell kötni, továbbá a kötelező szerviz is pénzbe kerül, ezért a felesleges kiadások csökkentése érdekében, figyelembe véve, hogy a motorok átlagosan havi 6-12 órát voltak járőrszolgálatra használva, az elnökség indokoltnak látta a motorok eladását.
Az értékesítés lebonyolításával az elnökség Kunz Zoltán urat bízta meg, aki a megbízást elfogadta.
A motorok eladása teljesen szabályosan, a vonatkozó törvények betartásával történik, a befolyt összeg a Törökbálinti Városőrség Polgárőr Egyesület számlájára kerül.


   2011. augusztus 20. | Koszorúzás
Városi rendezvények biztosítása


   2011. július 22. | Besurranásos jellegű bűncselekmények
Az ingatlanok ablakait, ajtókat nem zárjuk, ezzel lehetőséget kínálunk a könnyebb behatolásra. Törökbálinton az éjszakai időszakban éjjel 02.00 óra körül a Kazinczy utcában, a Katona József utcában és a József Attila utcában voltak olyan kísérletek, amikor a házban "ténykedőket" meg zavarták a házigazdák. Rudák telepen történt a Tulipán utcában szerda este 22.00 óra körül, hogy két férfi surrant be egy lakásba, akiket megzavartak a lopásban. A térfigyelő rendszer képei alapján egy sötétszínű Citroen Picasso gépkocsival érkeztek a területre, több információt bűnüldözési érdekből nem írok le. Felhívom a lakosság figyelmét, hogy a nyári időszakban fokozottan figyeljen étékeire, ingatlanára, figyeljenek egymás szomszédaira is!
Brecsok Zsolt r. szds

A rendőrség segélyhívó számai: a 107; és a 112 (díjmentesen hívható)
A Budaörsi Rendőrkapitányság hívószáma (0-24 óráig): 06-23/505-400
A Törökbálinti Rendőrőrs hívószáma (08-16 óráig): 06-23/335-037
A Városőrség hívószáma (0-24 óráig) +36 2045 00510, +36 20 4047 775


   2011. július 16. | Szabályszegések köre és összege
Mellékelve csatolok egy táblázatot tartalmazó dokumentumot a gyorshajtás és még több közlekedés körében elkövethető szabályszegésről. Okuljunk belőle! bővebben
Brecsok Zsolt r. szds

 

Korábbi cikkek az archívumban