

Tisztelt Törökbálinti Lakos!
Szeretnénk néhány mondatban bemutatni Önnek a Városőrség működését, céljait.
A Városőrség célja a közrend és közbiztonság védelme, javítása, a személy- és vagyonvédelem, a bűnmegelőzés hatékonyságának fokozása, az állampolgárok biztonságának védelme, biztonságérzetük javítása. A Városőrség a munkáját szorosan együttműködve végzi a Rendőrséggel, valamint az Önkormányzattal.
Tagjaink fáradságot nem kímélve, szabadidejükből hajtják végre önként vállalt munkájukat.
A Városőrség fő feladata a BŰNMEGELŐZÉS, a prevenció, amit a jelenlétünkkel, láthatóságunkkal érünk el Törökbálint területén. A hagyományos statisztikai módszerekkel eredményességünk nem mérhető, mivel a meg nem történt bűncselekményeket nem lehet számok formájában papírra vetni, de ha a lakosság biztonságérzete nő, a városban csökken az elkövetett bűncselekmények száma, akkor munkánk nem hiábavaló.
Működésünket két fő terület jellemzi:
1, Az önkormányzati rendezvények biztosítása, felkérésre más törökbálinti események biztosítása is.
2, Járőrtevékenység Törökbálint területén.
- A rendezvény biztosításában résztvevő kollégák száma úgy van meghatározva, hogy jelenlétükkel elrettentsék a nem tisztességes szándékkal érkező személyeket. Szükség esetén azonnal segítséget tudnak kérni a Rendőrjárőröktől. Feladatuk a konfliktushelyzetek kialakulásának megakadályozása, figyelni és lehetőség szerint megakadályozni a zsebtolvajlásokat, vigyázni a parkoló autók biztonságára, továbbá segítséget, információt nyújtani a rendezvényen résztvevőknek.
- A járőrtevékenység egy nagyon összetett feladat. A járőr az autóval, vagy robogóval állandó mozgásban van a város területén, felbukkanására időben eltolva mindenhol lehet számítani. Feladata a szokatlan események észlelése, értékelése, a megfelelő intézkedések megtétele. Ki kell szűrnie a gyanúsan viselkedő embereket, autókat, szükség esetén értesítenie kell a Rendőrjárőrt.
Figyelnie kell a házaknál esetlegesen fennálló rendellenességeket, mint pl. betört ablak, nyitott kapu, bejárati ajtó, levert lakat, gyanús mozgások, stb. Ilyen esetekben intézkedést saját hatáskörében kezdeményez. Egy ház riasztórendszerének jelzését észlelve a helyszínre megy és szemrevételezéssel ellenőrzi, történt e behatolás.
Feladata még többek között a parkoló autók biztonságának figyelése, a randalírozók, szabálytalankodók figyelmeztetése.
Lakossági bejelentésre a szakmai vezetők intézkednek, illetve tanácsot adnak a leginkább célravezető megoldások megvalósításához.
A bejelentéseket meg lehet tenni a +36 2045 00510, vagy a +36 20 4047 775-ös a nap 24 órájában hívható telefonszámokon.
Reméljük, ezzel a kis tájékoztatóval sikerült megismertetni a tisztelt lakosságot a Városőrség tevékenységének főbb jellemzőivel, munkájával. Legyen Ön is Városőr!
Géczy Krisztián elnök
Ibrányi Miklós elnökhelyettes
Schléger Zoltán titkár
Kalló Ferenc elnökségi tag
